Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


pletykák a sztárokrol

                                                 Mai pletyka  valovilág 201101.29.

Orvosai több vizsgálat után úgy döntöttek, hogy folytathatja a játékot a szentendrei lány.
A Tour de villa verseny nyereményeként nem csak 250 villadellát, hanem két külső programot is kaptak a versenyzők.

A kisebb csoportot négyen alkották, Éva, Szandika, Anikó és Jerzy egy lovastanyára látogattak. A programnak előzőleg a plasztik cica örült a legjobban, hiszen ahogy ő mondja lovak között nőtt fel. Szandikát azonban ledobta egy ló, amitől nagyon kiborult, úgy érzi abban szerepelt le, amiben a legjobb.

Gigi kivizsgálása után már másnap visszamehetett a villába, szerencsére nincs komolyabb baja. Miközben szerelme a kórházi élményeket mesélte a villában maradt lakóknak, Jerzy és a három lány mangalicákat kergetett a székesfehérvári lovas farmon. A tét nem volt kicsi, hiszen a malacokon lévő szalagokért villadellát kapnak majd a versenyzők.

A bent maradt villalakóknak elő kellett adniuk, hogy mi történhetett kint társaikkal. Az előadás újra feltépte Szandikában a sebeket, míg Anikó lelkesen mesélt élményeikről a plasztik cica először egy takaró alatt pityergett, majd Olivérnek sírta el bánatát. Jerzy és Gigi újabb büntetést kapott, mivel nem tartották a két méteres távolságot, így még két nappal meghosszabbodott az eltiltásuk.

A két csapat belekezdett a párbajkampányba. Alekosz táborából hiányzott Szandika, aki annyira kiborult, hogy a hálóban pihent inkább egyedül. A többiek ezt nem nézték túl jó szemmel Olivér és Éva is nagyon mérges volt a szőke lányra. Zsófi csapatában sem megy minden rendben, a villa naivája Anikóval veszett össze.

Zsófira rossz hatással van a közelgő párbaj. Nincs olyan ember, vagy olyan feladat, aki, vagy ami nem idegesítené fel. Az előző napi online szavazás értelmében Alekosznak és Zsófinak együtt kellett volna tölteniük az éjszakát, erre a naiva nem volt hajlandó.



Így tudsz szavazni Alekoszra:

Ha azt szeretnéd, hogy ALEKOSZ maradjon a Villában, akkor küldd az ALEKOSZ nevet SMS-ben a 1799-es számra (az sms díja bruttó 315 Ft ÁFA-val), vagy hívd a 06-91-33-44-55-ös számot és üsd be az 1-es kódot (a hívás díja bruttó 315 Ft ÁFA-val)!
(Ügyfélszolgálat: 061-371-4820)


Így tudsz szavazni Zsófira:

Ha azt szeretnéd, hogy ZSÓFI maradjon versenyben, akkor küldd a ZSÓFI nevet SMS-ben a 1799-es számra (az sms díja bruttó 315 Ft ÁFA-val), vagy hívd a 06-91-33-44-55-ös számot és üsd be az 2-es kódot (a hívás díja bruttó 315 Ft ÁFA-val)!
(Ügyfélszolgálat: 061-371-4820)

 
 

 

Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 68806
Hónap: 602
Nap: 22